Rólam

A lehetetlent azonnal megoldom, a csodára egy kicsit várni kell!

Pályámat 1995-ben kezdtem, egy művelődési házban, villanyszerelő, karbantartó munkakörben. Itt volt szerencsém hangosítani is és megismerkedni olyan remek emberekkel, mint Halász Judit, Kovács Kati, Antal Imre, Markos-Nádas duó, Hofi Géza és még sokan mások. Innen átnyargaltam riasztószerelőnek, egy kis céghez. Az itt töltött jó pár év után, egy szerencsejáték szervező céghez mentem, villanyszerelő, biztonságtechnikusnak. Itt az országban minden felé létesített játéktermeik elektromos hálózatának, riasztó- és kamerarendszerének kialakítása és karbantartása volt a feladatom. Büszkeségem, hogy itt hozhattam létre egy 0-24 monitoring rendszert, ahol a budapesti telephelyen, egy erre a feladatra kialakított szobában 15 város játékterme volt online látható egyszerre.(Ez abban az időben, kuriózumnak számított) Innen megint egy kisebb céghez mentem dolgozni 2004-ben, szintén villanyszerelő és biztonságtechnikusként. Itt kezdtem bele a kapumotorok szerelésébe is. Szerencsére itt is megmaradt az országjárás. Jó pár évvel később, egy kicsit szerencsétlenebb választással, az építőiparban vállaltam munkát, de az ottani körülmények miatt, hamar otthagytam. Nem szerettem, mert, ha az általam megszokott minőséget produkáltam, alig kerestem. Ha összecsapva, sok felaldatot elvégezve dolgoztam, egy kicsit jobb volt a fizetés. Innen mentem szervíztechnikusnak, ahol végre ismét az országot járhattam. Most itt tartok, 2020 óta egyéni vállalkozóként végzem azt a munkát, amit szeretek.

1%
Ügyfél elégedettség
1%
Visszatérő ügyfelek
1év
Tapasztalata
member1
LOREM IPSUM
Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s.
Read More
member2
LOREM IPSUM
Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s.
Read More
member4
LOREM IPSUM
Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s.
Read More
member3
LOREM IPSUM
Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s.
Read More
Convinient Choice

Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book.